Ha engem kérdezel, a főszereplő kitalálásával.
És akkor gyorsan mondom, hogy van, akinek a téma ugrik be először, és ahhoz keresi a szereplőt. Más író azt fogja mondani, hogy ő azért ír, mert minden könyvében át akarja adni azt az üzenetet, hogy végül mindig a jó győzedelmeskedik a rossz felett, és ehhez az üzenethez keresi egyszerre a témát meg a szereplőket: a jót és a rosszt. És persze más írók egyéb pontokról indulnak, ahány ember, annyi gusztus.
De én kötöm az ebet a karóhoz: a főszereplő a király! Sőt, hogy teremtsek egy klassz mottót, le is fordítom gyorsan angolra: The protagonist rules!
Szóval ha ott van benned a vágy, hogy írj egy történetet, fókuszálj a főszereplőre. Kiről fog szólni a könyved? Képzeld el emberedet (hmm, az egyszerűség kedvéért nevezzük embernek, bár tudom, hogy sokan írtok scifit). Nagyon képzeld el: hogy néz ki, milyen a viselkedése, milyen társadalomban él, milyen a családja. És akkor most jön a legfontosabb: vedd számba a rossz tulajdonságait. Legyen a hősödben valami fura, valami esendő, valami szégyellnivaló. Ha a hősöd egy csupajó muksó, nem lesz benne semmi érdekes. Supermant is azért szeretjük, mert teljesen önbizalomhiányos, ugye? És amikor ilyen szépen alakulgat a karaktered, folyton gondolsz rá és alakítgatod, hozzáteszel, rá fogsz érezni a jellemére. És ha érzed már a jellemét, azt is tudni fogod, mi hajtja előre a te hősödet. Mi a mozgatórugója az életben, miért teper, miért kel fel reggelente az ágyból?
Mire ideérsz, és megelégedettséget kéne érezned, hogy annyira jól kitaláltad a figurát, hogy teljesen totálisan kész van, pont nem így leszel majd. Fel fogsz villanyozódni, milyen klassz karaktert találtál ki! És az azért jó, mert most meg kell alkotnod az antihősöd: azt a másik szereplőt, aki hősödet majd akadályozni fogja abban, amit el akar érni. Ez az antihős kétféle lehet. Egyrészt lehet valaki olyan, aki szívből utálja a hősödet, és eldönti, hogy keresztbe tesz neki valahogy. Ez a fajta antihős azért izgalmas, mert ilyenkor jól kitalálhatunk egy múltbéli drámát: azaz hogy miért is utálja ennyire az antihős a hőst? És jól elnyújtva csepegtetjük majd ezt a tudást az olvasónak, mindig homályban hagyva, hogy tekerje csak előre a filmünket, a széke szélén ülve izgatottan várja a könyv végét, amikor majd minden kiderül.
A másik fajta antihős pedig az, akit annyira nem érdekel a hősünk, hogy arra szó sincs. Csak azért száll szembe vele, mert ugyanazt akarják (például megvenni egy adott házat), vagy pont nem akarja, hogy megvalósuljon az, amit a hősünk tervez (tüntetés az óvodai menzák államosítása ellen). Itt az lesz izgalmas, hogy egymásra talál-e a két szereplő (nemcsak romantikus értelemben, lehet ez két rivális nemesi család is). Ennél a fajta regénynél arra figyelj majd, hogy ne engedd őket kibékülni, csak a könyv végén. És persze az sem baj, ha nem békülnek ki. Te vagy az író!
Ezen a két fajta antihősön túl persze vannak bonyolultabb figurák is. Például amikor a hősöd egy bűnöző, akkor az antihős lesz a jófiú. Vagy amikor a hősöd butaságból ragaszkodik valamihez, és az antihősöd a bölcs, aki segíteni szeretne, persze a hős akarata ellenére. Ezt akkor fogod látni, ha megalkotod előbb a főszereplődet!
Amikor idejutottál, tehát készen van a hősöd és antihősöd karaktere is, kérdezd meg magadtól: alakul a cselekmény a fejedben? Valószínűleg fog. A karakterekből kiindulva ugyanis pont oda jutsz, hogy az fog embereiddel történni, ami a jellemükből és vágyaikból fakad. Ez aztán teremtés a javából! (Én imádom!)
Mert mi is történjen a főszereplőddel? Bizonyára sokszor hallottad már, hogy a szereplők jellemének a történet során fejlődnie kell, de talán ez a megfogalmazás túl homályos ahhoz, hogy túllépjen az ingerküszöbödön, és nem gondolkodtál rajta. Én máshogy mondom… hogy hogyan? Olvass tovább itt!
Krisz Nadasi Writes 