Mielőtt belekezdünk ebbe a cikkbe, szeretném pontosítani, mit is jelent a nézőpont. Arról fogunk ugyanis beszélni, hogy a könyvekben mindig van legalább egy szereplő, akinek a nézőpontjából látod az egész történetet. Ez a leggyakrabban egy személy, időnként kettő, néha több.
Ez nyilvánvaló akkor, amikor a fejezetcímek alatt neveket látsz, mint például Khaled Hosseini „És a hegyek visszhangozzák” c. regényében.
De ha azt kérdezem, kinek a nézőpontjából íródott az Egri csillagok, tudsz-e felelni? Nehéz dió. Bevágok egy részletet:
„Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy völgyében rejtőzködik. Valami harminc vályogház meg egy nagy kőház mindössze. Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon. Az úri házon is. De máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sűrű fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. Az emberek élnek, halnak a kis rejtekfaluban, mint az erdei bogarak.”
Ebben a könyvben Gárdonyi a mindent látó narrátor, aki anélkül váltogatja a nézőpontokat, hogy előtte megmondaná, kinek a fejével fog gondolkodni. Ha egy fejezet a két kisgyerekről szól, akkor az ő szemükkel nézi a világot. Ha Dobó Istvánról ír, akkor a kapitány szemszögéből látunk mindent. Gárdonyi nem mondja meg, csak mutatja.
És hogyan kell ezt jól csinálni? Erről beszélgessünk kicsit.
Amikor írsz, könnyű beleesni abba a csapdába, hogy olyan dolgokat mondasz, amiket abból az adott nézőpontból nem láthatott az a szereplő, akinek a szemszögéből mesélsz.
Akár egyes szám első személyben írsz („Odamentem”), akár harmadik személyben („Józsi felöltözött”), nagyon könnyű elrontani, főleg akkor, ha az adott személyben még nem írtál sokat. Csapjunk a közepébe, hadd mutassam meg, mire is gondolok. Meglátod kapásból a hibát a következő két részletben?
„Amikor meghallottam a hírt, halálsápadtan fordultam Anya felé. – Igaz ez? – kérdeztem.”
„Réka a táskájáért nyúlt. Kivette belőle a pénztárcáját, kinyitotta, és kihúzott onnan egy névjegykártyát. Kamilla a kis papírdarabra meredt. Nem hitt a szemének. Réka elvigyorodott. – Ez aztán az előléptetés, mi? – kérdezte.”
Szóval mi az ábra ezzel a két részlettel? Ha kíváncsi vagy rá, kattints ide!
Krisz Nadasi Writes 